Szezonális – Céklakrém recept

A céklagumó szinte egész évben megtalálható a Pécsi Kosár kínálatában, hiszen több helyi termelő is termeszti, mégis inkább téli zöldségként tekintünk rá. Ebben a receptben igyekeztünk az egyes hozzávalókat többségében itthon is termesztett és helyi termelők által előállított fogyasztási cikkekre cserélni, néhány kivétellel. Egyikük a zatar nevű fűszer, amit közel-keleti élelmiszerboltokban lehet beszerezni. A hozzávalók mögött HT (Helyi Termelő) jellel jelöltük a Kosár kínálatában is kapható összetevőket.

Hozzávalók:

50 dkg főtt, hámozott cékla (HT)
2 gerezd fokhagyma (HT)
1 kis piros chili (HT)
25 dkg joghurt (HT)
1 és ½ ek méz (HT)
3 ek olívaolaj
1 ek zatar
1 tk só, némi őrölt bors
a tálaláshoz:
50-60 gr feta vagy lágy friss kecskesajt (HT)
1 zöldhagyma (HT)
20 dkg tökmag (HT)
1 tk olívaolaj

 Elkészítés:

A céklát héjában megfőzzük, kihűtjük, majd meghámozzuk és kockákra vágjuk. 

A céklát a kimagozott chilivel, fokhagymával, mézzel és joghurttal együtt pürésítjük. Majd hozzáadjuk az olívaolajat, sót, borsot és a zatart. 

Ezután mindenképp kóstoljuk meg, és ízlés szerint sózzuk, ha még szükséges.
A krémet egy laposabb tálban terítsük szét, a tetejére szórjuk a kisebb-nagyobb darabokra vágott sajtot, megpirított tökmagot, egy kis olívaolajat és még egy kis zatart. Végül, szórjuk rá az apróra vágott zöldhagymát. 

Pirítóssal remek elő- vagy akár főétel.